Daltanulás és közös éneklés Navratil Andreával, a népdalok szerelmeseinek.
Az egy órás program alkalmával a népdal tanulás mellett a résztvevők megismerkedhetnek a népi kultúra egyéb területeivel is – a gazdag szövegfolklór mellett a hagyományos paraszti élet mindennapjaiba is bepillantást nyerhetnek. Egy olyan világgal találkozhatnak, ahol az éneklés egyéni és közösségi szinten is a hétköznapok szerves részét képezte, amely ugyanúgy kísérője volt a legáltalánosabb napi teendőknek, mint az ünnepi rítusoknak. A foglalkozások mindig tematikusan kapcsolódnak általában valamely aktuális hagyományos ünnephez, eseményhez.
A foglalkozást tartja:
Navratil Andrea népdalénekes, tanár, mesemondó, ökológus, a Kobzos együttes és a Fonó zenekar mellett a Duna Művészegyüttes szólóénekese. Liszt-díjas előadóművész, valamint 2021-ben Fonó-díjat vehetett át, illetve az elmúlt 25 év legjobb énekesének járó közönségdíjjal is jutalmazták.
Rendszeresen tanít továbbképzéseken, nyári táborokban. Éneke több mint 40 lemezen hallható. Zenésztársaival bejárta egész Európát, koncertezett többször Indiában és az Egyesült Államokban. Életpályája szerteágazó – ökológus, népdalénekes, mesemondó és tanár – mégis elsősorban a tanári hivatást tartja legmeghatározóbbnak, erre született.
Kiknek szól?
Előképzettség nélkül várunk mindenkit, aki szeretné gazdagabbá tenni egy hétköznap délutánját a hagyományos népi kultúra, népdalok és az együtt éneklés örömének megtapasztalása által. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánljuk!
Az esemény ebben a félévben havi egyszer, a szerdai „Hétköznapi néptánckör” előtt kerül megrendezésre az Agórában.